Barta Nikolett

arta Nikolett mindkét diplomáját a Budapesti Corvinus Egyetemen szerezte, jelenleg a KAPTÁR közösségi iroda egyik oszlopos tagja, az Így dolgozunk mi kezdeményezés egyik megálmodója és életre keltője, a Business Women’s Network társalapítója, az utóbbi időben pedig pályaválasztási coachinggal is foglalkozik.

Párjával 2014-ben hozták létre a Highlights of Hungary, a Kreatív és a Coca-Cola által is díjazott innovatív pályaorintációs programjukat, az Így dolgozunk mi-t, amelyben segítik a fialokat, hogy bepillantást nyerjenek a valódi munka világába, hogy tudatosabb és megalapozottabb döntést hozzanak a jövőjükkel kapcsolatban. Erről meséltek a 2016-os TEDxYouth-on is.

A kezdeményezés ötletét az az igény keltette életre, hogy nekik, középiskolásként nem volt senki, aki elmagyarázta volna, mi rejlik az egyes szakmák mögött: mégis mit csinál egy közgazdász, vagy mit jelent diplomatának lenni a való életben? Hogyan juthat el odáig az ember, milyen áldozatokkal jár és kinek való igazán?

Bennük volt az is, hogy szerették volna inspirálni a fiatalokat olyan szakemberek példáin keresztül, akik szenvedélyesen szeretik, amit csinálnak, akiknek a munkája a hivatása is egyben. Hogy megmutassák nekik, nem kell minden áron külföldre “menekülni”, itthon is meg lehet valósítani az álmaikat.

Niki szenvedélye a fiatalokkal való foglalkozás, imádja azt látni, ahogyan kibontakoztatják tehetségüket és megtalálják a saját útjukat. Emiatt vágott bele a csoportos képzések és programok tartása mellett az egyéni pályaválasztási coachingba, ahol még inkább szeretné támogatni a felnövő generációt.